Vezető lelkész (Lelkész-elnök):

Czakó Zoltán

 

Bemutatkozás:

1985-ben születtem Budapesten. A szüleim munkáscsaládból származnak, vidékről költöztek a nagyvárosba. Úgy gondoltam, hogy én is kétkezi munkából fogok megélni, ezért végeztem elektrotechnikai technikusként, majd ebben a szakmában is dolgoztam néhány évig.
Istenről egészen 18 éves koromig nem sokat hallottam, templomba sem jártam. Még a középiskola ideje alatt, az egyik első munkahelyemen ismerkedtem meg egy keresztyén testvérrel, aki beszélt nekem Jézus Krisztusról. Az ő noszogatására mentem el az Óbudai Református Gyülekezetbe, ahová csatlakoztam és ahol az életemet a mai napig meghatározó hívő testvérekkel találkoztam. Kaptam egy Bibliát és Cseri Kálmán bácsi egyik prédikációs kötetét is. Mindennap olvastam ezeket, és nagy hatást gyakoroltak rám. Az 5Móz-ben volt egy ige, ami akkor megszólított: „De ha keresni fogod ott az URat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívvel, lélekkel keresed. Ha nyomorúságban leszel, és utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és hallgatsz a szavára, akkor mivel irgalmas Isten az ÚR, a te Istened, nem hagy cserben, és nem hagy elpusztulni.” /5Móz 4,29-31/. Ez akkor egy nagyon meghatározó ige volt számomra, hiszen ekkor még úgy tekintettem magamra, mint kereső emberre, így ez nagy bátorítás volt nekem. Néhány hónapnak el kellett telnie, mire ráismertem saját bűneimre és arra, ha Isten nem jön segítségemre, akkor elvesztem. Viszont azt is megismertem a Bibliából, hogy Jézus Krisztus a bűneimet elvette és Isten Őt sújtotta helyettem.
Pár évvel később jelentkeztem a teológiára, aminek végeztével Pécelre kerültem hatodévre. A vezető lelkipásztor megkért, hogy maradjak még egy évet a gyülekezetben. Főként a hittanoktatásra kaptam megbízást, de mellette rendszeresen vállaltam gyülekezeti szolgálatokat is.
Innen vezetett az utam 2017 októberében a Pasaréti Református Gyülekezetbe.
Feleségemet, Ágoston Juditot is ebben a gyülekezetben ismerhettem meg, akivel 2018-ban házasodtunk össze, Isten pedig egy évvel később egy kislánnyal, 2022-ben pedig egy fiúval is megajándékozott minket.
A Budaörsi gyülekezet 2022-ben hívott meg lelkésznek, ahol azóta is igyekszem hűséggel hirdetni Isten üzenetét.  
Életem egy másik meghatározó vezérigéje: „Nincs most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet lelkének törvénye megszabadított téged a Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Róm 8,1-2

 

Lelkész:

ppi_okay.jpg - 34,34 kB

 

Petőné Püski Ilona

 

Gondnok: Varga András.

Hitoktatók: Czakó Zoltán, György Tímea, Gál-Pál Andrea, Rémes Renáta.
Presbiterek: Adorjánné Mátyási Edit, Dankházi Zoltán, Gligor Attila, György Attila, Halasi József, Szilágyi András, Tomos Emmi, Varga András. 
Pótpresbiterek: Dóczi Ferenc, Rindt Ferenc.

 

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. Amennyiben folytatja a böngészést az oldalainkon, úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a cookie-k fogadása ellen.